Friss híreink:


Elektronikus Piactér


Magyar Telekom partnereként 8 éves tapasztalattal rendelkezünk aukciós illetve beszerzési rendszerek fejlesztésében. Fő fejlesztésünk, az MT T-Systems Marketline rendszerének funkcionalitásával (vagy annak egy részével) már több aukciós (beszerzési-értékesítési) rendszert fejlesztettünk és adtunk át középvállalatoknak (a Telekom partnereként). Egyik legnagyobb "büszkeségünk" az APEH Elektronikus Árverési Felülete.
Egyedi igényeket, integrációt is meg tudunk valósítani, de a rendszer alapfunkciói (Ajánlattételi felhívás, aukció, Közbeszerzési törvény szerinti aukció) is használhatóak.


Marketline Aukció

Magyar Telekom T-Systems Marketline rendszere egy olyan zárt B2B alkalmazás, ahol az aukciós szolgáltatást igénybe vevő szervező cégek termékeikre szolgáltatásaikra eladási aukciót hirdethetnek meg (a licitálás növekvő), illetve a beszerzéseikre, tendereikre pedig beszerzési aukciót (licitálás csökkenő) vagy ajánlattételi felhívást írhatnak ki. Az aukciók résztvevői a rendszerbe bekerült cégek adatbázisából kerülhetnek ki, vagy a szervező által meghívott, külső cégek, akik regisztráció és a szervező jóváhagyása után kerülhetnek be az adatbázisba.

A rendszert használó tendereztető cégek jelentős árengedményeket tudnak elérni a beszerzési aukcióik során.

Az aukcióztató rendszer megfelel az elektronikus közbeszerzési eljárásról szóló törvény ide vonatkozó részeinek is, így alkalmas elektronikus árlejtések lebonyolítására is.

A rendszer kezelése egyszerű, néhány perc alatt kiírható az aukció. A résztvevő cégek egymást nem látják. Részletesen megadhatóak különböző licitálási szabályok, pl. minimális licit lépcső, több paraméter, stb. A szervező az aukció lezártával eredményt hirdethet a rendszeren keresztül, különféle riportokat, statisztikákat kérdezhet le.

A rendszernek készült már több változata, cégek részére egyedi arculattal.


APEH Elektronikus Árverés

Az MT a Marketline rendszerrel 2007 végén sikeresen pályázott az APEH e-árverés tenderén. Azóta az elektronikus árverés sikertörténetként szerepel az APEH végrehajtási folyamatában. A rendszeren keresztül árvereznek ingóságokat, ingatlanokat, üzletrészeket. A rendszer figyeli a jogszabályi követelményeket is.

A rendszernek 2009-ben elkészült a VPOP-nál bevezetésre kerülő változata.

© 2010 Frubia.hu Kft.

Cégünk fő profilja: Szoftverfejlesztés Java technológiával, internetes rendszerek fejlesztése szerveroldali Java programozással. CRM rendszerek tervezése. Webshop, webáruház fejlesztése. Portálok szoftverfejlesztése java platformon. Kulcsszavak, technológiák, amiért érdekesek lehetünk: java servlet szoftverfejlesztés rendszertervezés internetes alkalmasás fejlesztés apache wicket velocity jakarta struts mysql tárolt eljárás oracle mssql transact sql, plsql html xsl xml portal, webáruhaz - SEO search engine optimization, JSP lucene intranet webservice linux, továbbá aukció e-aukció e-piactér árverés e-árverés.